Gyűjtések, terv
A könyvelés során használt gyűjtőkódok alapján elkészíthetők a cégvezetés tájékoztatását szolgáló elemzések (költségmegoszlás, bevételek összetétele, stb.).
Általános gyűjtő lekérdezés¶
A könyvelés során alkalmazott gyűjtőkódokra készíthetünk egyedi lekérdezéseket.
Lehetőségünk van szűrési feltételek meghatározására, a feltétel neve utáni négyzet bekattintásával, majd a szűrési tartományok megadásával.
A feltétel neve előtti négyzet bekattintásával kijelölhetjük, hogy a szűrésnek megfelelő főkönyvi tételekből mely adatok kerüljenek a listára.
A megjelenítendő mezők sorrendjének, illetve hierarchiájának változtatása a kezekkel jelölt nyilakkal lehetséges (fel vagy le mozgatással).
Az összegek számításának módja lehet:
-
Tartozik – Követel: ekkor a tartozik egyenlegből levonja a követel egyenleget
-
Követel – Tartozik: ekkor a követel egyenlegből levonja a tartozik egyenleget
A "Nulla sorok nélkül" bekattintásával azok a sorok nem jelennek meg a kimutatásban, amelyek számított értéke nulla.
Az elkészült lista nyomtatható vagy külső fájlba exportálható.
Költségfelosztás¶
Amennyiben a vállalat sajátosságaihoz, illetve a cégvezetés információs igényeihez igazodva kialakításra kerül a Munkaszám1 és Munkaszám2 gyűjtőkódok rendszere, majd a könyvelt tételekben rögzítésre kerülnek a munkaszámok, úgy ebben a menüpontban elvégezhető a költségek költséghelyről költségviselőkre történő felosztása. A felosztás művelete csak számításokat végez, könyvelést nem.
Beállítások¶
A költségfelosztás működéséhez elsőként megfelelő beállításokra van szükség.
Törzsadatok (F2)¶
A Beállítások menüpontban az ablak alsó részén található Törzsadatok gombra kattintva a következőket kell megadnunk:
-
Felosztás alapja
Az 5, 6, 7, 8 és 9 számlaosztályra történő könyvelés során a Munkaszám1 vagy Munkaszám2 gyűjtők használatával valósítható meg a költségek, ráfordítások és bevételek költséghelyekhez vagy költségviselőkhöz történő rendelése. Első lépésben meg kell jelölni, hogy melyik munkaszámot szeretnénk erre a célra használni.
Figyelem
Ha megváltoztatjuk a felosztás alapját, akkor az előző alapra (munkaszámra) épülő további beállítások elvesznek!
-
Felosztási típusok
A főkönyvi költségszámlákhoz jellegüktől függően hozzá kell rendelni egy-egy felosztási szempontot. Ezek például az alábbiak lehetnek:
-
m2 arányos felosztás (pl.: üzlethelyiségek esetén)
-
m3 arányos felosztás (pl.: vízfogyasztás esetén)
-
létszámarányos felosztás
-
árbevétel arányos felosztás
-
Minden egyes új felosztási típus a Beállítások ablakon egy új fület/táblázatot eredményez.
A "Felosztás fk. szám alapján" funkció kialakítása további tervezést és fejlesztést igényel.
Összerendelések (F3)¶
Következő lépésben meg kell adnunk a felosztási feltételek egymáshoz, illetve főkönyvi számokhoz kapcsolódó viszonyát.
-
Főkönyvi szám - felosztási típus
Az ablak első fülén meg kell határozni, hogy a számlatükör 5-9 számláin szereplő összegeket milyen felosztási típus alapján kívánjuk szétosztani.
Ez egyszerű egérrel történő "áthúzással" történik, vagyis a jobb oldali számlaszámokat bal oldalon, a megfelelő felosztási típusra kell húznunk.
A felosztási típusok alatt láthatóvá válnak a hozzájuk rendelt főkönyvi számok. Itt a tévesen behúzott számlaszámok az egér jobb gombjával megjeleníthető "Hozzárendelés törlése" feliratra kattintva visszakerülnek a jobb oldalra, ahonnan ismét besorolhatók a megfelelő helyre.
Azokat a főkönyvi számokat, melyek egyenlegét nem kívánjuk felosztani, ne húzzuk be sehová.
-
Gyűjtőkód hierarchia
A költségfelosztás során a program költséghelyekre gyűjtött összegeket költségviselőkre osztja. A működés feltétele, hogy a felosztás alapjaként kiválasztott Munkaszám1 vagy Munkaszám 2 kódokat el kell különíteni egymástól aszerint, hogy költséghelyet vagy költségviselőt jelölnek. A felosztandó kódokat a "Költséghelyek" mezőre kell áthúzni (egér használatával, jobb oldalról bal oldalra), azokat a kódokat pedig, melyek a hierarchia alsó szintjén állnak a "Költségviselők" mezőre kell áthúzni.
A felosztási típusok alatt láthatóvá válnak a hozzájuk rendelt munkaszámok. Itt a tévesen áthúzott munkaszámok az egér jobb gombjával megjeleníthető "Hozzárendelés törlése" feliratra kattintva visszakerülnek a jobb oldalra, ahonnan ismét besorolhatók a megfelelő helyre.
Azokat a munkaszámokat, melyek nem részei a felosztási rendszernek, ne húzzuk be sehová.
-
Felosztási hierarchia
Ezen a képernyőn kell megadnunk azt, hogy az egyes költséghelyek költségeit melyik költségviselőkre kell felosztani. Az összerendelés úgy történik, hogy a baloldalon látható költséghelyekre (felosztandó kódokra) a jobb oldalról áthúzzuk a megfelelő költségviselők kódjait, vagyis azokat, amelyekre szét kell osztani az adott költséghelyre gyűjtött összegeket.
A költséghelyek alatt láthatóvá válnak a hozzájuk rendelt költségviselők. Itt a tévesen áthúzott költségviselők az egér jobb gombjával megjeleníthető "Hozzárendelés törlése" feliratra kattintva visszakerülnek a jobb oldalra, ahonnan ismét besorolhatók a megfelelő helyre.
Azokat a költségviselőket, melyek nem részei a felosztási rendszernek, ne húzzuk be sehová.
A felosztási típusok időszaki adatainak felvitele (főtáblázat)¶
A Törzsadatok és Összerendelések menüpontok beállításai alapján a program elkészít egy táblázatot. Ebben a táblában a definiált felosztási típusokhoz meg kell adni az értékadatokat költségviselők szerint és időszakokra bontva.
A felosztási típusok az ablakon külön füleken jelennek meg, ahol az adatok felvitele a megfelelő mezőbe való begépeléssel történik. A kitöltést segítik a jobb egérgombbal megjeleníthető helyi menü "Másolás", "Beillesztés" és "Törlés" parancsai.
Alaplista¶
A költségfelosztás első lépése az alaplista elkészítése, melynek során a program elvégzi a felosztáshoz szükséges alapvető számításokat. E menüpont futtatása nélkül a további listák nem készülnek el.
Az alaplista a megadott beállítások alapján, a Rendben (F10) gombbal készíthető el és XLS, HTML vagy CSV formátumú fájlba exportálható.
Fedezeti megoszlás¶
A lekérdezni kívánt időszak(ok) és költségviselő(k) megadása után, illetve a kategóriák (Bevétel, Költség, Ráfordítás) és a költségtípusok bekattintásával lekérdezhető Excel formátumba a kimutatás, mely már a felosztás eredményeként kapott adatokat tartalmazza.
Számlaszámonkénti bontás¶
Költséggyűjtések¶
A könyvelési tételekhez rögzített költségkódok alapján készíthetünk a vezetés számára költségkimutatást, mely a főkönyvi számlaszámokra, költségkódokra és időszakokra szűrhető. A lista a költségkódokra könyvelt összegeket összesíti főkönyvi számlaszám szerinti bontásban.
Költséggyűjtések mennyiségekkel¶
A könyvelési tételekhez rögzített értékesítési kódok alapján készíthető lista, melyen a könyvelt mennyiségek (mennyiség 1 és mennyiség 2 adatok) is megjelennek.
A lekérdezés a 7, 8, 9-es főkönyvi számlaszám-csoportokra vonatkozóan működik, vagyis másodlagos költségelszámolás esetén használható. A lekérdezés főkönyvi számlaszámokra, értékesítési kódokra és időszakokra szűrhető. A lista az értékesítési kódokra könyvelt mennyiségeket és összegeket összesíti főkönyvi számlaszám szerinti bontásban.
Költségösszesítő¶
Az időszakok és főkönyvi költségszámlák szűrésével készíthető kimutatás. Megmutatja, hogy a költségszámlák időszaki egyenlegében milyen értéket képviselnek a költségkódokra könyvelt összegek. A lekérdezés a 5, 6, 7-es főkönyvi számlaszám-csoportokra vonatkozóan működik, vagyis másodlagos költségelszámolás esetén használható.
Amennyiben a Kontrolling→Törzsadatok→Költségösszesítők menüpontban képeztünk költségkód-összesítő tartományokat, úgy a listán ezek értéke is szerepelni fog.
A programfejlesztési tervek alapján a főkönyvi számok szerinti tény- és tervadatok megjelenítése mellett terv-tény eltérést is képezni fog a lista összegszerűen, illetve százalékos formában. A tervadatok felvitelére azonban jelenleg nincs lehetőség, így ez a számítás a lekérdezés exportálása után, Excel fájlban végezhető el.
Mennyiségi összesítések¶
A lista a könyvelési tételekhez rögzített értékesítési kódok alapján készül, vagyis csak olyan főkönyvi tételekkel számol, melyekben szerepel értékesítés kód.
A keresett időszakok és főkönyvi számlaszám-tartomány (7, 8, 9 számlaosztály) megadása után a program elvégzi a könyvelt mennyiségek (mennyiség 1 és mennyiség 2 adatok) és összegek összesítését, főkönyvi számok szerinti bontásban.
Kódok szerinti költségkiértékelés¶
Költségkódok szerinti terv-tény összehasonlításokat végez a program. A lista időszakokra szűrhető. Összegyűjti az összes költséget, amely könyvelésénél költségkódot rögzítettünk.
Amennyiben a Kontrolling→Törzsadatok→Költségösszesítők menüpontban képeztünk költségkód-összesítő tartományokat, úgy a listán ezek értéke is szerepelni fog.
A programfejlesztési tervek alapján a költségkódok szerinti tény- és tervadatok megjelenítése mellett terv-tény eltérést is képezni fog a lista összegszerűen, illetve százalékos formában. A tervadatok felvitelére azonban jelenleg nincs lehetőség, így ez a számítás a lekérdezés exportálása után, Excel fájlban végezhető el.
Költségfelosztás¶
A program a felhasználó által megadott összeget a Kontrolling→Törzsadatok→Felosztási típusok menüpontban beállított főkönyvi számlákra, illetve költségkódokra, a megadott időszak-tartományban könyvelt összegek arányában képes szétosztani.
A lista a kialakított felosztási típus kiválasztása, majd az időszak-tartomány és felosztandó összeg megadása után, nyomtatott formában vagy külső fájlba exportálva készíthető el.
A listázott adatok a lekért felosztási típusban szereplő főkönyvi számokra és költségkódokra, a lekérdezéskor megadott időszak-tartományban könyvelt összegek egyenlege mellett a felosztott összegeket tartalmazzák, főkönyvi szám szerinti bontásban.
Egyedi gyűjtések 1¶
Ez a menüpont egyedi felhasználói igények alapján készített lekérdezéseket tartalmaz.
Egyedi gyűjtések 2¶
Ez a menüpont egyedi felhasználói igények alapján készített lekérdezéseket tartalmaz.